2010.10.13. 12:41, Fawkes
eredeti időpont: 2010.10.07. 15:45
Meglepi! Egyrészt, mert ma másodszor jövök, másrészt, mert ezúttal egy kicsit fordítgattam és ezt szeretném lehozni... a SPOILER veszély természetesen fenn áll, úgyhogy csak saját felelőségre olvasd el...
Ezek kisebb interjú részletek, melyek főleg a Halál Ereklyéi filmről szólnak. A fogalmazásom nem tökéletes, de remélem azért mindenkinek átmegy majd, hogy mit is akartam leírni:
"Mesélnél egy kicsit a Hét Potter jelenetről?
Dan Radcliffe: Természetesen. Ez volt az egyik legeredetibb és legijesztőbb jelenet amit csináltunk, főleg mert erősen alkalmaznak vizuális effekteket. Ezeket persze gondosan dolgozták ki és alkalmazták. Volt egy olyan rész amit nagyon sokáig tartott felvenni... hát igen, eléggé ütős lett. Mert alapvetően ott vagyok én, mint az igazi Harry, illetve hat áll-Harry, akiket szintén én játszom a filmben. A kamera folyamatosan engem figyelt, így nagyon oda kellett figyelnem, hogy mit és hol csinálok, s később számítógéppel csinálták meg, hogy a jelenetben egy időben egyszerre hét helyen legyek.
Sokat kellett állnom a jelenet felvétele közben, hogy a kamera mindent rögzíteni tudjon. Először ugyebár üres helyiségben dolgoztam. Mikor azonban elérkeztünk a Százfűlé-főzetes jelenethez, többször több pozícióban le kellett forgatnunk ugyanazt a részt, hogy például Fleurt vagy akárki mást megformáljak. Tehát alapvetően filmre vettük, hogy hét helyen vagyok ugyanabban az időben. Kissé nehézkes volt, de megérte. Kíváncsi voltam, hogy hogyan fog kinézni, és a nap végére láthattunk is már egy primitív változatot.
Vicces volt azt nézni hogy néz ki az egész, de nagyszerű volt. Mert tudod, hogy normál helyzetben egyedül vagy másokkal együtt forgatsz filmet, de ez más volt. Itt mindig egy bizonyos távolságot kellett fentartani. De nagyszerű lett, minden kéz és kar a megfelelő helyre került. Hatékony megoldás. Kicsit sokáig tartott, mert figyelni kellett minden centi távolságra, ráadásul én vizuális effekt-szerűen jelenek meg, mikor együtt vagyunk. Trükkös megoldás, de végülis nagyon-nagyon örömteli lett. És vicces volt másokat megszemélyesíteni.
Nem volt menekvés. Nehéz volt más karakterekbe bele élni magam, ötletem sem volt hogyan, így lehet hogy nem lesz egyértelmű ki kicsoda. Mundungus az egyik például aki nem lesz nyílvánvaló.
Francia akcentust kellett használnod (Fleurnél)?
Dan Radcliffe: Nem, mert a hangomra nem volt szükség. Úgy tudom a Százfűlé-főzet nem változtatja meg az átváltozott ember hangját. Szóval úgy tudom Cléménce szinkronizálni fog majd engem, ami érdekes lesz. Nagyon jó lesz. El voltam ragadtatva, hogy milyen jól nézek ki Cléménce ruhájában. Fantasztikus, olyan voltam, mint David Bowie. Nagyszerű. De ne mond, hogy jól áll a női ruha, mert akkor rögtön megindul a pletyka.
Mesélnél egy kicsit az akt jelenetről is?
Dan Radcliffe: Azt nem mondhatnám igazán akt jelenetnek. Én már szerepeltem meztelenül (az Equusben) és ez teljesen más volt. Van benne egy kis vetkőztetés, de csak fehérneműig megyünk. Persze nekem előtte már volt egy alsóneműs jelenetem, mikor beugrom a jeges tóba. Miután a vízben vagyok a horcrux-medál meg próbál ölni, de Ron jön és az utolsó pillanatban megment. A jelenet felvétele után gyorsan fel is öltöztem. Nem volt nagy dolog, nem igazán izgatott. Amíg bent voltam a vízben, igazából talán még melegített is, csak mikor kijöttem, akkor éreztem, hogy fázok. A vízben kellemes volt.
Kit játszik szívesebben: Flitwicket vagy Ampókot?
Warwick Davis: Ez igen nehéz kérdés. Mindkettőt jó játszani, gondolom ez elég diplomatikus válasz. De Ampóknak nagyobb része van a filmben. Ő egy alattomos karakter. Mondhatjuk gazembernek is, mely nagyobb mókát jelent egy színésznek. Szeretek gonosz karaktereket megformálni. A két karakter teljesen ellentétes jellegűek... így választani is nehéz közülük. Flitwick... ha van valaki, akivel szívesen lógnék együtt, akkor az ő. Ampókkal már nem szívesen. Sosem tudhatod, hogy igazat mond vagy sem. Szóval talán Flitwicket jobban kedvelem.
Mennyi ideig tart elkészíteni a karaktereid sminkjeit?
Warwick Davis: Flitwické úgy három - három és fél óra között, a kobold Ampóké pedig olyan négy óra.
Milyen volt együtt dolgozni a színészekkel a nagyon érzelmes jelenetekben?
David Yates: Hát Hermione és Bellatrix jelenete igazi tortúra volt. Emma nagyon lelkesen csinálta végig a forgatást. Mondtam is neki: 'Ez nagyszerű lesz! De azért óvatosan kell végig csinálnunk.' Végig adta magát. Két kamerával vettük föl, mikor Helena Emma fölött áll, miközben ráírja a kezére: 'sárvérű'. Úgy pontozta bele.
Három vagy négy perc körül van a jelenet. Ebben a három - négy percben voltak igazán jó pillanatok, de kevésbé jók is. Lett egy-két igazán ütős pillanat is, ahol Emma tudta, most el kell felejtenie, hogy játszik, a siker érdekében. Még mindig játszott, de már voltak pillanatok, amikor nem önmagát adta. A sikolyokat iszonyatos volt hallgatni. Érezted, hogy a színpadon vagy, mégis mindenki beleborzongott. Mindenki visszahátrált egy kicsit. Nagyon furcsa energiák szabadultak el a szobában, miközben feltárulkozott - egy démon szabadult el - és csinálta végig. Nagyon érdekes volt."
/Saját fordítás! Ha elviszed, tüntesd fel az oldal címét!/
És ha esetleg megjött a kedved a fordításra, akkor most itt a lehetőség! A francia Premiere magazinban megjelent cikkeket lehetne lefordítani (természetesen angol változatból), melyeket ide kattintva érhettek el. Ha szeretnél fordítani belőle, akkor kérlek, mielőtt bármibe is belekezdenél, írj a chatbe - és még valami: lehetőleg elsőre csak egyet válasz (így többetek segítségére számítanék). A választási lehetőségek a következők:
Bonnie Wright interjú (Főnixé)
Tom Felton interjú (Flóráé)
Rade Serbedzija interjú (Flóráé)
Evanna Lynch interjú (Flóráé)
Bill Nighy interjú (Fawkes-é, azaz a szerkié - a leghosszabbat bevállalom)
Rupert Grint interjú (Bálinté)
Nem olyan hosszúak külön-külön szóval szerintem, ha elvállalsz egyett, hamar kész leszel vele. A lényeg, hogy jelezd a chatben, ha van kedved bele kezdeni és ha már valamelyik foglalt, akkor azt ne válaszd. Köszönöm!