A három testvér meséje

Volt egyszer három fivér, akik útra keltek, s egy este szürkületkor egy elhagyott, kanyargós ösvényre értek.

A testvérek útját végül egy folyó keresztezte, amin nem volt gázló, s túl sebes folyású volt ahhoz, hogy biztonságban átúszhassanak a túlsó partjára. A három testvér azonban járatos volt a mágiában, így hát csak intettek varázspálcájukkal, s máris híd ívelt át a veszélyes víz fölött. Már a híd közepén jártak, mikor egy csuklyás alak állta útjukat. S a Halál megszólította őket. Bosszantotta, hogy hoppon maradt, mert megszokta már, hogy az arra tévedő utazók mind a folyóba vesznek. Hanem a Halál agyafúrt volt: megdicsérte a három testvér ügyes varázslatát, és azt mondta, jutalmat érdemelnek, amiért sikerült túljárniuk az eszén.

A legidősebb testvér, aki harcias férfi volt, egy minden létezőnél erősebb varázspálcát kért: olyat, amelyik minden párbajban győzelemre segíti a tulajdonosát, olyat, amelyik méltó a varázslóhoz, aki legyőzte a halált. A Halál odalépett egy folyóparti bodzafához, pálcát készített egy lelógó ágából, és átadta azt a legidősebb testvérnek.

A középső testvér rátarti ember lévén meg akarta alázni a Halált, s azt kérte, legyen hatalma visszahívni holtukból az embereket. A Halál felemelt egy követ a folyópartról, átadta a középső testvérnek, és azt mondta, a kő visszahozza a holtakat.

Ezután a Halál a legifjabb testvértől is megkérdezte milyen jutalmat kíván. Ő volt a legszerényebb a három közül, s legbölcsebb is, mert nem bízott a Halálban. Ahhoz kért hát segítséget, hogy mikor továbbáll onnan, a Halál ne követhesse őt. És a Halál, mit volt mit tennie, átadta neki a saját láthatatlanná tévő köpenyét.

A Halál ezután félreállt, s a három testvér folytatta útját. Ámuló szavakkal emlékeztek meg kalandjukról, s versengve csodálták meg a Halál adományait.

Idő múltával azután a testvérek elváltak, s ki-ki a maga útján ment tovább.

A legidősebb fivér egyheti vándorlás után elért egy messzi faluba, s ott felkereste régi haragosát, egy másik varázslót. Párbajra hívta ki őt, s a bodzapálca birtokában könnyű diadalt aratott fölötte. Halott ellenfelét hátrahagyva a legidősebb fivér betért egy fogadóba, s ott nagy hangon eldicsekedett a legyőzhetetlen pálcával, amit magától a Haláltól csikart ki.

Aznap éjjel egy másik varázsló odalopózott a borgőzös álomba merült hencegő ágyához. A tolvaj elvette a pálcát, s hogy ne végezzen félmunkát, elmetszette a legidősebb torkát.

Így jutott az első testvér a Halál kezére.

Ez idő alatt a középső fivér megtért otthonába, ahol egyedül lakott. Ott elővette a holtakat ébresztő követ, és háromszor megforgatta a kezében. Nagy ámulatára és szíve örömére nyomban megjelent előtte a leány, aki mátkája volt, amíg el nem ragadta a korai halál.

Ám a leány bús volt, és hideg; mintha fátyol mögül tekintett volna szerető párjára. Bár visszatért, szenvedett ezen a világon, nem találta már a helyét az élők között. A középső fivérnek végül eszét vette a reménytelen vágy, s kioltatta saját életét, hogy a sírban egyesüljön mátkájával.

Így jutott a középső testvér a Halál kezére.

A Halál sok-sok éven át kutatott a legifjabb fivér után, de nem bukkant nyomára. A harmadik testvér aggastyánkort ért meg. Egy napon aztán levetette a láthatatlanná tévő köpenyt, és a fiának adta. Régi barátként üdvözölte akkor a Halált, örömmel tartott vele, s a Halál tisztelettel vezette ki őt az árnyékvilágból.

(Forrás: J.K.Rowling -- Bogar bárd meséi)